image
image
image
image
image
image
image
image

Tehermentesítik a Régi Szentiváni utat

Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata „Munkaerő mobilitás támogatása Győrben (Régi Szentiváni út)” című projektjével sikeresen pályázott a Terület és Településfejlesztési Operatív Program keretében. A beruházás során egy koncepció mentén, több lépcsőben megújul a 81-es számú főút-Tatai út-József Attila út találkozásánál lévő körforgalomtól kezdve egészen az Ipari Parkig tartó útszakasz. Az uniós forrásból megvalósuló projekt egyik lépcsője a Régi Szentiváni út modernizálása.
A települések előremutató virágzásának fontos feltétele a közlekedési lehetőségek fejlettsége. Győr terület- és gazdaságfejlesztési stratégiájában kiemelt szerepet kap az infrastruktúra-fejlesztés, különösképpen a közlekedési infrastruktúra, mely biztosítja a város számára a gazdaság további növekedésének lehetőségét. Fontos, hogy a munkavállalók gyorsan és biztonságosan jussanak el munkahelyeikre, illetve onnan otthonaikba, döntsenek bármely közlekedési eszköz mellett. Lényeges továbbá, hogy a megfelelően kiválasztott, korszerűsített úthálózatot válasszák a szabadidős- és sporttevékenységek végzésére felépített intézményekhez való eljutásra.
A többlépcsős projekt mostani beruházása leginkább a Régi Szentiváni utat érinti, amelyet az Önkormányzat a felújítással tehermentesíteni kíván, s ezzel együtt a Tatai út kapacitását is bővíteni szeretné. A fejlesztés a Tatai úttól az Alsókert utca – Régi Szentiváni út csomópontig tervezett felújítási program folytatása az Ipari Park irányába, hiszen a kulcsfontosságú Ipari Park egyre inkább növekvő közlekedési igényeket támaszt. Fontos kiemelni, hogy a projekt figyelembe veszi a már meglévő utakat, ezeknek a felújításáról is döntés született.
A tervek szerint a Tatai út meglévő Régi Szentiváni úti csatlakozása megszűnik, az új kapcsolat az Alsókert utcán keresztül lesz majd lehetséges. A Régi Szentiváni útszakasz nyugati Tatai úti vég szakasza zsákutcává alakul, így ez már csak célforgalomra és az Ipari Park irányú kerékpáros forgalomra lesz alkalmas. Az Alsókert utcára zárt vízelvezetésre alkalmas útburkolat kerül, a Tatai út és a Régi Szentiváni út között egyoldali járda épül. A tervezett átkötő útszakasz építési hossza közel 100 méter.
A fenti átépítési programhoz kapcsolódva jelen projekt keretében a Régi Szentiváni út, Alsókert utca és az Ipari Park közötti szakaszfejlesztésére kerül sor, kétirányú kerékpárút és zárt csapadékvíz elvezető épül, megújulnak továbbá a meglévő kapubejáratok csatlakozásai is.
A munkálatok elvégzése után megtörténik majd a meglévő jelzőtáblák és úrburkolatai jelek felülvizsgálata, ahol szükséges, új táblák kihelyezése és felfestések alkalmazása történik majd a közlekedők tájékoztatására és biztonságának érdekében. A beruházás végeztével, a négy- vagy két keréken közlekedők, és a gyalogosok is egy korszerűbb, gyorsabb, kényelmesebb és dinamikusabb úthálózatot vehetnek igénybe a mindennapokban, amely biztos, hogy város további fejlődését szolgálja a jövőben.
A „Munkaerő mobilitás támogatása Győrben (Régi Szentiváni út)” című, TOP-6.1.5-16-GY1-2018-00002 azonosítószámú projekt az Európai Regionális Fejlesztési Alapból és hazai központi költségvetési előirányzatból valósul meg. A megítélt támogatás összege 184 440 296 Ft. A projekt tervezett befejezési dátuma 2019.12.31.