image
image
image
image
image
image
image
image

Kerékpáros fejlesztések az élhetőbb városért

Győr számára fontos a kerékpáros-ügy, emiatt számos infrastrukturális fejlesztés történt az elmúlt években. – mondta el Simon Róbert Balázs alpolgármester a Kerék - Pár a várospolitikában című konferencián…

Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Magyar Kerékpárosklub 2010. november 18-án közös konferenciát tartott Kerék-Pár a várospolitikában címmel Győrben. A konferencia célja volt, hogy felhívja a kerékpározásért tenni kívánó polgármesterek és a városfejlesztésben, illetve közlekedésfejlesztésben leginkább érintett szakemberek figyelmét a kerékpárosbarát városfejlesztési lehetőségekre és eszközökre, emellett sikeres példákon keresztül bemutassa az önkormányzatok és civil szervezetek közötti együttműködés lehetőségeit, amely összefogás különösen sokat segíthet a kerékpárosbarát városi kultúra kialakításában.

A konferenciára több mint 70 város polgármestere, főépítésze, közlekedési szakembere kapott meghívót. Simon Róbert Balázs a győri példát ismertette a jelenlévőkkel. Mint mondta, évek óta kiemelt programként tartják számon a Mobilitási Hét kerékpáros rendezvényeit. Az elmúlt időszakban fontos infrastrukturális fejlesztések történtek, úgy mint a Győr-Gyirmót kerékpárút kiépítése, a Széchenyi híd kerékpárútja, az Új Bácsai út és a hamarosan átadásra kerülő Jedlik híd kerékpársávjai.

2009-ban fogadták el a kerékpáros koncepciót, beindították a szolgálati kerékpárprogramot, és új kerékpártárolók létesültek a városban. 2010-ben az országban először Győrben történt meg az új KRESZ szerinti kerékpáros nyomok, nyitott kerékpársávok kijelölése.

László János a Magyar Kerékpárosklub elnöke hangsúlyozta, a szervezet partnerségre törekszik mindenkivel, aki tenni tud és akar a kerékpáros-ügyért. Ezért tartják a konferenciát éppen Győrben, amelynek célja, hogy más városokban is hasonló fejlesztések indulhassanak.

A konferencián Thomas Berger Bécs kerékpáros referense az osztrák főváros példáját mutatta be, és előadóként volt jelen dr. Käthi Diethelm az Európai Kerékpáros Szövetség alelnöke is.





Nemzeti Fejlesztési Ügynökség

Környezetvédelmi Fejlesztési Igazgatóság