image
image
image
image
image
image
image
image

Elkészült az Adyvárosi 1. számú tározótó rekonstrukciója

A négy településrészt érintő beruházás hármadik elemeként megvalósult az Adyvárosi 1. számú tározótó rekonstrukciója.

 

 

A győri önkormányzat még 2011-ben pályázatot nyújtott be a Nyugat-dunántúli Operatív Program keretében meghirdetett Helyi és térségi jelentőségű vízvédelmi rendszerek fejlesztése pályázati felhívásra NYDOP-4.1.1/B-11-2011-0023 azonosítószámon, „Belterületi vízrendezés fejlesztések Győr Megyei Jogú Város négy városrészében” címmel. A fejlesztés 90 százalékos, 280.314.089 forint európai uniós támogatás és 10 százalékos, 31.146.109 forint önkormányzati önerő mellett valósulhat meg. Mindezeken felül a győri önkormányzat további önerő biztosításával összesen 213.735.839 forintot fordít a kapcsolódó útépítésekre 2012-ben és 2013-ban.

 

A négy településrészt érintő beruházás hármadik elemeként megvalósult az Adyvárosi 1. számú tározótó rekonstrukciója. A lakosság részéről régóta komoly igényként jelentkezett a tározó rendbetétele, hiszen a lakótelepi környezetben a csapadékvíz-tározó funkción túl közösségi térként az aktív pihenés színtere is

 

Radnóti Ákos a terület önkormányzati képviselője elmondta, korábban rengeteg panasz érkezett, mert a felhalmozódott iszap kellemetlen szagot árasztott, a növényzet pedig elburjánzott. Az elmúlt években átmeneti beavatkozásokat végeztek ugyan, de az európai uniós pályázat révén most tartósan javul a tó állapota. A korábbiakban víztisztítás céljából működő szökőkút is újra üzemel – tette hozzá Radnóti Ákos. A képviselő hangsúlyozta, nem csak a tó, de annak környezete is megújult, új padokat helyeztek ki, és 11 fát is elültettek. „Mára elmondható, hogy az egyre fejlődő városrészben egy utcában megtalálható az aktív és a passzív kikapcsolódás lehetősége is: az Ifjúság körút elején a Barátság Sportpark várja a mozgás szerelmeseit, az utca végén pedig a rendezett tóparton pihenhetnek a kikapcsolódni vágyók.” A tervek szerint egyébként a jövőben a tó körüli sétány is díszburkolatot kaphat.

 

Neumann Zoltán a kivitelező Kultúrmérnök Kft ügyvezetője elmondta, a tó rekonstrukciója során gyérítették a növényzetet, kitisztították a medret, felújították a zsiliprendszert, és a beérkező felszíni csapadékvizek tisztítása érdekében egy olajiszapfogó műtárgyat is beépítettek. A tározótó kapacitása a beavatkozást követően 32.166 köbméterre növekedett. A munkák 64.653.331 forint értékben 2012. október 31. és 2013. április 4. között zajlottak.

 

A közelmúltban – a tó rekonstrukciójának alkalmából – Borkai Zsolt polgármester és Radnóti Ákos képviselő ültetett fát. Az eseményen az ünnepélyes momentumot megörökítő emléktáblát is leleplezték.

 

A projekt részeként a már átadott Gyirmót-Ménfőcsanak vízfolyás rekonstrukcióján és a győrszabadhegyi csapadékvíz elvezető hálózat fejlesztésén túl még Győr-Bácsa városrészben folynak munkálatok. Kisbácsa városrészben a Külső-Bácsai út Csemete és Boglárka utca közti szakasza, Boglárka utca Külső-Bácsai út és Sövény utca közti szakasza, Sövény utca Boglárka és Csemete utca közti szakasza és a Szabadság utca 17-30. házszámok közti szakasz csapadékvíz-elvezetési gondjainak megoldására kerül sor a projekt keretében, valamint az érintett területeken az útburkolat is megújul, mintegy 1300 méter hosszon. A projektnek köszönhetően növekszik a településrészeken a környezetbiztonság, javul a környezeti állapot, csökken a belvíz és helyi vízkárok veszélyeztetettsége, javul a felszíni vizek minősége, illetve a belterületre hullott csapadékvizet rendezetten és kártétel nélkül el tudják vezetni.

 

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

 

A projekt címe:                                       Belterületi vízrendezés fejlesztések Győr Megyei Jogú Város négy városrészében

A projekt azonosító száma:                   NYDOP-4.1.1/B-11-2011-0023

Kedvezményezett neve:                        Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata

Kedvezményezett elérhetősége:           9021 Győr, Városház tér 1.

Honlapjának címe:                                  www.gyor.hu

Projekt kapcsolattartója:                         Józsa Anita (e-mail: jozsa.anita@gyor-ph.hu)

 

 

Közreműködő Szervezet:                      Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség Közhasznú Nonprofit Kft.

Honlapja:                                                www.westpa.hu