image
image
image
image
image
image
image
image

Elkészült a Győr-Gönyű kerékpárút

A második ütem lezárásával teljessé vált a Győr-Gönyű kerékpárút, amely a gönyűi szakasszal együtt mintegy tíz kilométeres egységes útvonalat jelent a két település között.

 

Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata közel 190 millió forint támogatást nyert a „Győrszentiván Kertváros és Gönyű, Dózsamajori bekötő út közötti kerékpárút építés, II. ütem” című, KÖZOP-3.5.0-09-11-2015-0037 azonosítószámú projekt keretében. Az Európai Unió és a Magyar Állam által támogatott projekt önrészt nem igényelt, támogatási intenzitása 100 százalékos.

 

A projekt első ütemét néhány héttel ezelőtt zárták le, és most a második ütem is megvalósult, vagyis befejeződött a Győr-Gönyű kerékpárút építése. A 200 millió forintos első ütemű projektben mintegy 2,4 km-es szakasz készült el Győrszentiván Kertvárosban az Erdősor utca és a Kálmán Imre utca között, miközben egy másik, Gönyű Község Önkormányzata által elnyert pályázatnak köszönhetően a Gönyű közigazgatási határán belüli kerékpárút is megvalósult a Győr-Gönyű Országos Közforgalmú Kikötőhöz kapcsolódóan már korábban kiépített szakaszig. A most befejeződött második ütemben a hiányzó, köztes rész is elkészült Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata beruházásában, amely a győrszentiváni Kálmán Imre utca és a Győr-Gönyű Kikötő Zrt. területe között valósult meg, mintegy 2,3 kilométer hosszúságban.

 

Fekete Dávid alpolgármester a beruházással kapcsolatban elmondta, a Győr-Abda kerékpárút után egy újabb térségi jelentőségű útvonal készült el, amely sokakat szolgál a megyeszékhely vonzáskörzetében. Segíti a Győrszentiván Kertvárosban élők kerékpáros közlekedését, kerékpáron is elérhetővé teszi Gönyűt, nem mellesleg a turizmus további fejlődését is szolgálja. „A Győrön belüli fejlesztések, mint a kerékpárút-bővítések, a GyőrBike közösségi kerékpárkölcsönző rendszer bevezetése, valamint az agglomerációs jelentőségű infrastrukturális beruházások jól kiegészítik egymást, és jól szolgálják az alternatív közlekedés népszerűsítését.”

 

Kara Ákos, győri országgyűlési képviselő, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára kiemelte, a Győr-Gönyű kerékpárút egy közös sikertörténet, hiszen a minisztériumban megteremtették a lehetőséget, amire a győri önkormányzat gyorsan reagált. „Az összefogásnak köszönhetően, az adminisztratív akadályokat leküzdöttük. Így valósággá válhatott az, hogy még az idén teljes egészében elkészülhetett az egységes, közel tíz kilométeres kerékpárút. Ez nem csak a győrieket és gönyűieket segíti, de a győr-gönyűi kikötő, ipari terület jobb megközelíthetőségéhez is hozzájárul.” Az államtitkár tervei között említette a Győr-Pannonhalma kerékpárút jövőbeli megvalósítását is.

 

Simon Róbert Balázs, győri országgyűlési képviselő, a megyei fejlesztések miniszteri biztosa kiemelte, a beruházás egyes ütemének megvalósulásával létrejött a közvetlen kapcsolat Győr városrészei és Győrszentiván között, amelynek révén a Kertváros és Győr között naponta ingázók kerékpáros közlekedése válik a korábbiaknál sokkal biztonságosabbá. A második ütem elkészültével pedig teljessé vált a Győr-Gönyű kerékpárút, amely nem csak a munkába, iskolába járást segíti, de turisztikai jelentőséggel is bír, hiszen az útvonal az Eurovelo nemzetközi kerékpáros hálózat részét képezi.

 

Dr. Sik Sándor, Győrszentiván önkormányzati képviselője kiemelte, a településrészen élők számára újabb fontos infrastrukturális fejlesztés valósult meg. Korábban többen – szabálytalanul – az 1. számú főúton közlekedtek, ami rendkívül balesetveszélyes volt. A kerékpárút kiépítése révén a szentivániak közlekedése biztonságossá vált, a második szakasszal pedig Gönyű is közvetlenül elérhető, így elsősorban a tavaszi jó idő beköszöntével az egész térség számára nyújt új lehetőséget a közlekedésben.