image
image
image
image
image
image
image
image

Célegyenesbe érkezett az óvodabővítési projekt

Mint ismeretes Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata a Nyugat-dunántúli Operatív Programban meghirdetett Közoktatási infrastruktúra és szolgáltatások fejlesztése pályázat keretében, az Európai Unió és a Magyar Állam támogatásaként 135.402.878.- forint vissza nem térítendő támogatást nyert a Győr-ménfőcsanaki Petőfi Sándor Általános Művelődési Központ Horgas utcai óvodai egységének bővítésére.

A pályázati projekthez a város 15.044.764 millió forint saját forrással járul hozzá, valamint további 192 millió Ft saját résszel kiegészítve valósítja meg a komplex óvodafejlesztést.

2010. június 30-ával megkezdődött a beruházás műszaki átadás-átvétele.

A kivitelezési munkák során a meglévő épületrészben található három csoportszoba, a közlekedő folyosók és egyéb kiszolgáló helyiségek (vizesblokkok stb.) teljes villamosfelújítása, falfestések, új burkolatok cseréje megtörtént.

Ezzel párhuzamosan megépült a négy új csoportszobát, nevelői szobákat és orvosi szobát magában foglaló két szárny, valamint az alagsori rész, ahol többek között raktár, melegítőkonyha is található. A szintek között étellift üzemel.

Az épület kivitelezése során fő szempont volt az akadálymentesítés. Mind a fizikai, mind az infokommunikációs akadálymentesítés megvalósult, ezzel bármely fogyatékkal élő ember számára – legyen az kisgyermek vagy szülő - önállóan használható az épület. A padlóburkolaton vezetősáv biztosítja a biztonságos közlekedést, valamint úgynevezett indukciós hurkok beépítésével a hallássérült embereknek is megkönnyíti az épületben való tartózkodását, illetve rámpa segítségével kerekes székkel akadálymenetesen lehet közlekedni a régi és új épületrészek között.

Az épülethez tartozó játszóudvar és az egyéb külső munkálatok július végére fejeződnek be.

Az óvoda berendezései is megújulnak, beszerzésre kerülnek az óvodai csoportszobákba használható játszóeszközök és bútorzatok, valamint a folyosókon új öltözőpadok teszik esztétikusabbá a megújult belső környezetet.

Az óvoda hivatalos átadóünnepsége előreláthatólag 2010. szeptember 1-jén lesz.

További információ:
Józsa Anita témafelelős – Győr Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal
96/500-486

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósul meg.

Projekt címe: Óvodabővítés és komplex akadálymentesítés Győr-Ménfőcsanakon
Projekt azonosítószáma: NYDOP-5.3.1/2./2F-2f-2009-0007
Támogató: Nemzeti Fejlesztési Ügynökség www.nfu.hu 
Közreműködő Szervezet: VÁTI Magyar Regionális Fejlesztési és Urbanisztikai Nonprofit Kft. www.vati.hu 
Kedvezményezett: Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata 9021 Győr, Városház tér 1.