image
image
image
image
image
image
image
image

Átadták a megújult Széchenyi teret

A történelmi belváros szívét, a közkedvelt találkozási pontot és turista látványosságot, a megújult Széchenyi teret Borkai Zsolt polgármester adta át ünnepélyes keretek között 2010. június 5-én…

Habár a tér jelentős része már korábban, a fejlesztés első ütemében megújult, végleges külsejét az idén tavasszal nyerte el. A tér teljes felújítása, az új burkolat, a kellemes teraszok, a látványos szökőkút, a fa burkolatú pihenők mellett elkészült a Mária-szobor restaurálása, a Lloyd és a környező épületek felújítása is.

Az ünnepélyes átadást 2010. június 5-én este tartották, amelyre több ezren voltak kíváncsiak, a tér a kezdésre teljesen megtelt. Az est fényét a Győri Filharmonikus Zenekar játéka, a Győri Balett előadása, Győri Nemzeti Színház művészeinek közreműködése, Nagy Balázs, Fekete Dávid és Polyák Lilla fellépése emelte. Hatalmas sikert aratott az erre az estére komponált, hihetetlenül látványos fényjáték is.

A megnyitón Borkai Zsolt polgármester elmondta: A tér felújításával egy nagyon régi álom vált valóra Győrben. „Boldog vagyok, mert újra megtelt élettel a belváros. Újra találkozási pont lett, a bevásárlóközpontok helyett ma ismét a Széchenyi téren, a győri belvárosban időznek az emberek. Új hangulatot adott Győrnek, jó a belvárosban körülnézni, a teraszokon üldögélő mosolygós arcokkal szembesülni. Boldog vagyok, hiszen ez volt a cél. Mindamellett szívesen nézek itt körül, szépnek látom a mai estét, és szépnek látom ezt a teret. A mi főterünket.”

A polgármester kitért az országot, és Győr környékét is sújtó árvizekre is. „Sajnos azonban nem tudok elmenni szó nélkül amellett, hogy az országban jelen pillanatban milyen állapotok uralkodnak, emberek milyen kétségbeesett helyzetbe kerültek. A természet ismét bebizonyította, hogy ő az úr. Győr városa szeretne segíteni azoknak, akiknek ma mosoly helyett, könnyes a tekintete. Ezért 2010. június 15-én jótékonysági estet szervezünk. Közösen a Győri Balettel, a Győri Nemzeti Színházzal. Szeretettel várjuk és hívjuk Önöket, segítsenek, mert annak az estének az egész bevételét a megyei árvízkárosultak javára ajánljuk majd fel.”

Borkai Zsolt beszédében kitért arra is, hogy június 18-án megnyitjuk a Négy Évszak Fesztivál – nyári programsorozatát. Bár a nyárnyitó nagykoncert ma már szinte elengedhetetlen kelléke a látványos tűzijáték, az idén ez mégis elmarad. „Az a meglátásom, hogy Önök megértik, ha idén ezt az országban dúló rendkívüli helyzetre tekintettel lemondjuk. Lemondjuk, és az erre fordítandó teljes összeget felajánljuk azoknak, akiknek most nagyobb szükségük van rá. Győr városa szeretne ezzel is példát mutatni az országnak, és felhívni a figyelmet arra, hogy akinek van rá lehetősége, és megteheti, segítsen az árvízkárosultaknak.” – fogalmazott a polgármester.

Az ünnepségen a felújításban résztvevő szakemberek munkáját a város Zechmeister Károly ezüst emlékérmével köszönték meg, köztük Czigány Tamásnak, a CZITA Építész Iroda Kft. vezetőtervezőjének, Baksza Attilának, a kivitelezésért felelős Penta Kft. építésvezetőjének, Laub Jánosnak, a kivitelezésért felelős Penta Kft. felelős műszaki vezetőjének, Mészáros Györgynek, a kivitelezést folytató West Hungaria Bau Kft. projektvezetőjének, Gasztonyi Péternek, a Vill-Korr Hungária Kft. ügyvezető igazgatójának, Schütz Zoltán okleveles restaurátor művésznek, az EPU Fa-Kő Restaurátor-művész Kft. ügyvezetőjének, Patay Lászlónak, az EON Észak-Dunántúli Áramhálózat Zrt ügyvezető igazgatójának, Tőke Lászlónak, a Pannon-Víz Zrt. elnök-vezérigazgatójának, Czirjákné Gede Évának, az INSZOL Zrt. műszaki ellenőrének, Kovácsné Haás Zsuzsának, az INSZOL Zrt. műszaki ellenőrének, Farkas József Csabának, az INSZOL Zrt. stratégiai ágazat vezetőjének, Papp Gézának, az INSZOL Zrt. műszaki ellenőrének, Pintér Adrienn-nek és Tóthné Papp Teréziának, Győr Megyei Jogú Város Stratégiai és Városépítészeti osztályának munkatársainak.

A díjazottak elismerésüket Győr Megyei Jogú Város Önkormányzatától a Széchenyi tér felújításában vállalt kiemelkedő szakmai tevékenységükért, és áldozatok munkájukért vehették át.

A megújult Lloyd Palota tulajdonosa, a Mintinvest-2005 Kft ügyvezetője dr. Horváth Patrik a Lloyd felújításában vállalt áldozatos munkájukért oklevelet adott át Rosta S. Csabának, a RAS Építész Kft. vezetőtervezőjének, Nyáradi Károlynak, a RAS Építész Kft. projektvezetőjének és Dénes Balázsnak, a kivitelezést végző West Hungaria Bau Kft. műszaki igazgatójának.