image
image
image
image
image
image
image
image

Ez történt eddig (2019. szeptember 30.)

Áprilisi közösségi akció – „Tavaszi szél vizet áraszt…” Közösségek és ünnepek: tavaszi népszokások régen és ma

2019. április hónapban a közösségfejlesztők szervezésében, Dr. Lanczendorfer Zsuzsanna közreműködésével előadások zajlottak a célterületekhez kapcsolódó, több generáció által hagyományozott közösségi szokások bemutatása céljából. Az akciókon résztvevők megismerhették, hallhatták a tavaszi ünnepkörhöz kapcsolódó alkotásokat (szokásdal, rigmus, legenda) továbbá meg is tanulhatták azokat. Az előadás során a helyi sajátosságok kerültek kiemelésre, rávilágítva a még meglévő helyi, lokális, győri, valamint célterületi értékekre. Az előadást követően a résztvevőknek lehetősége nyílt az ünnepkörrel kapcsolatos saját tapasztalatok, élmények megosztására, mely hozzájárult az egyes résztvevők közösséggé formálásához.

 

Májusi közösségi akció – „Ismeretlen ismerősök” – Városi portrék

A májusi közösségi akció beszélgetős programjához felkeresésre kerültek olyan személyek, szervezetek (célterületenként 1-1 fő), akik az adott célterület közösségi életében fontos szereppel bírnak, aktívan vesznek részt a társadalmi életben, gazdaságban, művészeti életben, vagy egyéb, a közösség számára fontos területen (pl. a célterületen élő vagy alkotó, vagy dolgozó művészek, régi iparosok, kereskedők, közösségek vagy civil szervezetek vezetői).

 

A beszélgetést Bajzát Zsuzsi bonyolította le a meghívott vendégekkel, akik a következők voltak az egyes célterületen:

  • Győrszentiván, Likócs: Sík Frida, színésznő
  • Ménfőcsanak, Gyirmót: Széles Zoltán, a Széles Húsüzlet tulajdonosa
  • Sziget, Pinnyéd, Belváros I.: Pribánszki Marianna, nevelési tanácsadó
  • Belváros II., Révfalu: Dr. Rechnitzer János, egyetemi tanár
  • Nádorváros I., Jancsifalu: Balla Jenő, a Jancsifaluért Egyesület elnöke
  • Nádorváros II.: Dr. Takács Dávid, fogorvos
  • Maralváros I.: Vicc Beatz rapcsapat tagjai
  • Marcalváros II.: Kulcsár Ottó, babaúszás oktató
  • Adyváros: Bogdán Eszter, énekesnő
  • Szabadhegy, Kismegyer: Borbély János, cukrászmester
  • Gyárváros: Mészáros Péter, fizikatanár

Júniusi közösségi akció – Közösségben énekszóval… - Karsai Klára énekes, zenés műsora

Az akció célja a meglévő kisebb közösségek, klubok erősítése volt Győr célterületein, továbbá új kisebb létszámú csoportok bevonása a közösség életébe ismert, népszerű, vagy új, érdekes és értékes dalok tanulása, éneklése által. AZ összejövetelen zongora, valamint hegedű kísérettel hangzottak el dalok, a közönség dalszövegeket kapott kézhez, mellyel lehetőség nyílt a közös énekléshez, daltanuláshoz is. A közönség lelkesen, időnként nosztalgiázva vett részt az előadáson, majd az éneklésbe ők is aktívan bekapcsolódtak. Az akciók harmadik része kívánságműsorrá alakult, a közönség egy része tánccal, mozgással színesítette a zenei produkciót.

 

Júliusi közösségi akció – Alkossunk közösen! Szabadtéri kézműves játszóházak

Az akció keretében az Alkossunk közösen! gondolatkör jegyében szabadtéri kézműves játszóház valósult meg. A foglalkozás keretében hársból kivágott falevél formával kellett tevékenykedni, generációkon átívelően. A korosztályokhoz mérten színezési, csiszolási, faragási feladatok egészítették ki a tevékenységet. A családok, közösségek a saját létszámuknak megfelelően készítették el a leveleket, amiból egy családi, majd egy lakóközösségi fát raktak ki. A levelekből saját hűtőmágnest kellett készíteni, amit közösségi emlékként a részvevők hazavihettek.

 

Augusztusi közösségi akció - Zenés nyári esték, Családi koncertek a Hangraforgó Együttes közreműködésével

Az augusztusi közösségi akció célja a zene, a versek és a népdalok felhasználásával történő közösségépítés, közösségfejlesztés volt. Az akcióban a Hangraforgó Együttes működött közre. Az összejövetelen énekelt versek hangzottak el, közismert, klasszikus költők tollából, valamint kortárs költőktől válogatva. Az elhangzott énekeket fontos gáttérinformációkkal egészítették ki, a versek keletkezéséről, a költőkről, vagy a szövegekben előforduló érdekesebb kifejezésekről. A műsor fontos részét képezte a közönség megénekeltetése, valamint az előadáson szereplő hangszerek (hegedű, gitár, furulya, ukulele, doromb, darbuka, agogo) bemutatása is.

 

Szeptemberi közösségi akció – Táncol a város!

Győr 11 célterületének lakosai számára Táncol a város! című közösségi akció került meghirdetésre és megrendezésre 2019 szeptemberében. Az akció célja a swing és a boogie-woogie tánclépéseinek elsajátítása és alkalmazása volt élőzenei kísérettel. A Friends Big Band a délelőtt folyamán workshopot tartott a swing, lindy hop, boogie-woogie lánclépéseinek megtanításával, gyakorlásával, ezek kultúrájának megismertetésével. Az esti órákban a tanultak alapján nyilvános táncest vette kezdetét a megszerzett tudás bemutatásával. Az esemény rendkívül pozitív visszajelzéseket generált, és a résztvevők nagy lelkesedéssel távoztak, hangsúlyozva igényüket, hogy szükség van az ilyen és ehhez hasonló, a város közösségeit összekapcsoló, közöttük kommunikációt, a megismerést és a megértést támogató eseményekre.

 

Lezárult a közösségi felmérés

A 11 célterületen folytatott közösségi felmérés keretében kérdőíves megkérdezés és közösségi foglalkozás valósult meg, több mint 400 résztvevővel. A közösségi felmérés rávilágít célterületenként a felmérés résztvevőinek közreműködésével, hogy milyen problémák, megoldandó feladatok, jó gyakorlatok vannak az egyes célterületeken, a megkérdezettek milyen további ötletekkel, fejlesztési javaslatokkal álltak elő, milyen további kulcsszemélyek megkérdezését javasolták, majd ezek alapján összegzésre kerültek a célterületi eredmények. A közösségi interjún és a közösségi beszélgetések elemzett eredményén alapuló közösségi felmérés hozzájárult a helyi cselekvési tervek kidolgozásához.

 

Részvételi fórumok

2019 februárjában és augusztusában megrendezésre kerültek a lakosságot megszólító célterületi részvételi fórumok, olyan nyilvános találkozók, amelyek hozzájárulnak a helyi cselekvési tervekben szereplő tartalom formálásához. A februári részvételi fórumon bemutatásra került a projekt célja, lehetőségei, a projekt fő szakasza, míg augusztusban már a közösségi beszélgetésekben és az interjúk elemzésében is szereplő igények, ötletek kerültek bemutatásra, majd átbeszélésre, új javaslatok kerültek felvételre.

 

Közösségi folyamat – „Miénk itt a tér!” Rajzpályázat

A rajzpályázat keretében felkeresésre kerültek a célterületek közoktatási intézményei. A pályázat tematikája a városrészhez köthető élmények, kedvenc helyek ábrázolása volt. A pályázat célcsoportját az alsó és felső tagozatos diákok alkották, akik bármilyen rajz és festészeti technikával előállított alkotással pályázhattak. Az alkotások különleges, mélyről jövő gondolatokat mutattak meg, mivel a gyerekek személyisége és gondolatvilága üzent a rajzokon keresztül. A versenyen a kis kezek lelkes munkáját szakértők (pedagógusok, rajztanárok) értékelték célterületenként, akik a tartalom mellett figyelembe vették az alkotás színvilágát és az alkotó fantáziáját is. Az elkészül művek virtuális kiállítás keretében bemutatásra kerültek. A folyamat lezárását jelentő eredményhirdetésre 2019. július 15-én került sor a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér klubhelyiségében egy zenés programmal egybekötve. A díjátadóról a meghívottak előzetesen kiküldött levélből értesültek. Az értékelés során valamennyi gyermek emléklapot kapott, valamint kis ajándékok kerültek átadásra. A kiemelt 22 pályamunka alkotói külön ajándékcsomagban részesültek. Az eredményhirdetést követően a meghívottak a Hangraforgó Együttes műsorát tekinthették meg.

 

Közösségi folyamat – „Fogadj örökbe egy madáretetőt!” pályázat

A téli madáretetés – amellett, hogy számos madárfaj számára könnyíti meg a téli élelemszerzést és az áttelelést – szemet és szívet gyönyörködtető látvánnyal hálálja meg a törődést, és lehetőséget teremt az együtt gondoskodásra, közösségépítésre. E nemes célt szem előtt tartva került megrendezésre egy újabb közösségi folyamat a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér által. A pályázat keretében szeptember 16-30 között a városrészekben tartandó kézműves foglalkozások kerültek megrendezésre, melyen a résztvevőknek lehetősége nyílt kismadáretető készítésére. Az elkészült madáretetőt pályázat útján örökbe lehetett fogadni olyan közösségeknek, csoportoknak, kluboknak, akik figyelemmel kísérik a környezetük élővilágát és vállalják, hogy gondoskodnak a szabadtéri foglalkozásokon közösen elkészített madáretetőkről. A madáretetős foglalkozásokat követően egy ünnepélyes örökbefogadási esemény került megrendezésre, melyen hivatalosan is átadásra került a közösségek által készített madáretető a befogadó közösség, csoport számára.